Az Unreal sorozat pályafutása elején már korszaka meghatározó FPS játékának számított és azóta is folyamatosan hódítja meg a játékosokat. Az igazán nagy áttörést a kimondottan multiplayer-re szabott Unreal Tournament hozta meg a játék számára, amely sorozat azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az UT egy futurisztikus világban játszódó igen gyors játékmenettel ellátott FPS játék. A TOTALUT a TotalGaming portálcsoport tagja. Eddig megjelent verziói a következőek:
Az UDK elsöprő siker lett nem csak a nagy fejlesztőknél, de a kicsiknél is egyaránt. Főleg annak köszönheti, hogy maga a motor és alap szerkesztőprogramjai teljesen ingyenesek, és csak akkor vagyunk kötelesek tejelni az Epic-nek, ha a játékunkat több mint 5 ezer dollár értékben értékesítettük. Ennél magasabb összegnél hasznunk negyede őket illeti. Azonban a cég nagylelkűsége és üzletpolitikájának hála, ezt a limitet felviszik a tízszeresére. Ezt azzal indokolták, hogy az elmúlt időben rengeteg igényes és ígéretes munkát láttak megvalósulni a motorjukon, de az indie fejlesztőknek nagyobb kezdőtőkére van szükségük, hogy szélesebb közönséget is meg tudjanak szólítani. Ez testvérek között is közel egy millió forint, ami bizonyára meg fogja dobni kicsit a fejlesztőket.
(most elérhető iPhone szerkesztő programokkal is, és az UDK oldalon letölthető az ingyenes Jazz Jack Rabbit sample játék is)
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!