Az Unreal sorozat pályafutása elején már korszaka meghatározó FPS játékának számított és azóta is folyamatosan hódítja meg a játékosokat. Az igazán nagy áttörést a kimondottan multiplayer-re szabott Unreal Tournament hozta meg a játék számára, amely sorozat azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az UT egy futurisztikus világban játszódó igen gyors játékmenettel ellátott FPS játék. A TOTALUT a TotalGaming portálcsoport tagja. Eddig megjelent verziói a következőek:
Az első meccshét végéhez érve megszületett az első Magyar eredmény is az Electronic Sports League által rendezett Unreal Tournament 2004 Country Championship 2011 .4on4 Team Deathmatch módjában. Az első pálya DM-Campgrounds2004-G1E ( 82:97 ) a Mi választásunk alapján ahol is egy szorosabb, majd a végéig kétesélyes harc után úgy itt s mint majd Rankin –on ( 82:132 ) sikerült a vezetést megszereznie s megtartania Lengyelországnak. A részletekről a kibővített részben:
Mint azt ahogy vártam, természetesen nem volt zökkentő mentes a kezdés, keresgélni kelett a negyediket hogy vajon ki is tudna jönni. Az alap ember erre wizdom- lett volna de őt a testvére nem engedte a géphez amin a játék rendesen megy így másik jelöltem dev- lett volna akinek viszont egere nem volt ( minek is az ). Végül is egy tartalék^2 játékossal kaze- ( aki meg eladta a mikrofonját egy doboz cigiért ) személyével lett meg a lu. Titkon abban is reménykedtem hogy operator az első meccshétre már előkerül de ez nem így történt minden esetre röpke 45 perces csúszással végül nekikezdtünk a meccsnek:
DM-Campgrounds2004-G1E
Alapjában véve arra számítottam még ha nem is a legideálisabb felállással de pusztán fragpower-ből és egy kis odafigyeléssel meg lehet fogni a Lengyeleket, ám az első 5 perc után tisztán körvonalazódott hogy nagyon egységesen, precízen játsszák a játékukat. Ez alatt gondolok én a kiemelkedően pontos timeolásukra és a nem várt erősségükre. Lényegében a 15. perctől sikerült felvennünk a ritmust, kiismernünk a játékukat és felzárkózni de idő híján a bő 10 frag külömbséget már nem sikerült ledolgoznunk. Még 5 perc és megfordíthattuk volna.
DM-Rankin-FE
Ez a pálya mindig is a pontos, hitscan orientált játékosoknak kedvez igazán ezért lett volna fontos hozni az első map –ot ( Döntő keretében egy jobb frag-arányt alapul véve egy számunkra kedvezőbb pályán szorongathassuk meg az ellenfelet ). A precíz csapatmunkájuknak köszönhetően jól zárták a pályát, nem sok levegőhöz juttattak minket.
Összességében megérdemelten nyerték a meccset, Mi alsó ágról még folytatjuk a küzdelmet s talán még egy revans –ra is futni fogja majd, gg.
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!